2009. szeptember 6., vasárnap

Megjöttünk


Már egy hete, hogy megjöttünk a nyaralásból, de most jutottam csak a géphez, enyém még mindig szervizben van.
Jó volt nagyon, nagyon!!!:-)))
Bár, a tíz napra való összecuccolás legalább egy hétig tartott, és még azóta is csak mosok meg vasalok, mióta megérkeztünk.
Az indulásunk elég kalandos volt,ugyanis drága uram itthon hagyta a boksz kulcsát miután jól belepakoltunk. Aztán a motoros futárt a pótkulccsal nem a Sóstói benzinkútra, hanem Sóskútra irányította….így ott pont három órát dekkoltunk pontosan 8-an egy kisbuszban, amit erre az utazásra kaptunk kölcsön.
A kis családunkat kiegészítettük egy nagymamával, meg Juditunkkal, aki szintén segíteni jött.
Estére értünk Pag szigetére, ahol elég nagy csalódás ért. Az előre szervezett apartman rémes volt. Minden csak nem bababarát…a kapu a forgalmas főútra nyílt, ahol még járda sem volt, a házban nagy kutya, éjjel nagy zaj a forgalom miatt, a tenger messze, mit mondjak elkeseredtem. A gyerekek nagyon jól viselték az összes megpróbáltatást, sőt élvezték szerintem. Másnap Lacival és Anna babával beültünk a buszba és új szállást kerestünk, délutánra meg is találtuk a tutit! Csodaszép öböl partján, kellemes szállás, nagy terasz, a víz sekély, alján finom homokkal, partján homokozós résszel,….szóval erre vágytam.
Harmadnap költöztünk, és elkezdődött a nyaralásunk! Mindenki nagyon élvezte. Anna babának mindegy volt, csak velem legyen, mindenhová vittük magunkkal, sokat volt kendőben. Andis és Kata nagyon imádta a vizet, egész jól le is lebarnultak, Balu elolvasott három könyvet, Laci sokat búvárkodott a közeli búvárközpontban, én meg jókat matracoztam meg napoztam, még ha nem is hosszasan, és sokat játszottam a gyerekekkel. Láttunk halakat, rákocskákat, tengeri süniket, gekkót, óriás szöcskét, kabócát és még skorpiót is. Reggelente megetettük a sirályokat. Voltunk kirándulni Zadarban, Trogírban és Pag városában.Ettünk halat,fügét, és burekot. Esténként jókat dumáltunk meg kártyáztunk. Nem is hímeztem szinte semmit, de ezúttal nem bánom.
Még maradtam is volna, de sajna haza kellett jönni. A suli elkezdődött, az ovi is, Andrist elkezdem szoktatni bölcsibe, hetente három délelőttöt fog járni. Katát beírattam balettozni, szóval most aztán leterít a tennivaló rendesen. Majd még mutatok képeket,ha megjavul a gépem!

3 megjegyzés:

Edige írta...

Nagyon jó nyaralás lehetett. Nem árt feltöltődni az ősz és a tél előtt egy kicsit.

Dóra írta...

Ha azt modnod, hogy ez a kilátás volt az apartmanból, akkor máris kanárisárgán ülök a gép előtt!:-DDD

Örülök, hogy jól telt a nyaralás!

Timici írta...

örülök, hogy a kezdeti nehézségek ellenére jól sikerült a nyaralásotok:o)
olyan jó volt olvasni, ahogy írtál róla:o) mi Trogir mellett nyaraltunk;o)
de ez a PAG sziget is ígéretesen hangzik, majd egyszer megvizsgáljuk közelebbről is szerintem...